Önmagam felé

A készülődés és az utazás, amennyire nehéz volt, meglepően könnyen sikerült. Mintha egy láthatatlan kéz húzott volna minket, hogy akkor, arra a vonatra, majd arra a repülőre nekünk fel kell ülnünk. Összepakolni egy lakást, életet egy kiskamasszal és egy totyogóval nem egyszerű. Gyakorlatilag egyedül csinálsz mindent - vagy ha nem, jobb lett volna, ahogy az a walthamstow-i hotelben kiderült, a fekete zoknikkal kapcsolatban, amelyek "össze voltak párosítva", igen, egy bokazokni egy térdzoknival, egy műszálas egy pamuttal, egy használt egy újjal. Szóval heteken át konyhai eszközökkel, majd dísztárgyakkal, majd ruhákkal teli szatyrok vándoroltak kedves barátnőmhöz, ismerősökhöz, és a Cancer Research adományboltjába. Bármilyen hihetetlen, egy ponton kész lett minden. A bőröndöket is be tudtuk csukni, de a vonatot nem értük volna el, ezért a taxit úgy rendeltem, hogy közvetlen Birminghambe vigyen. A taxis mesélte, hogy ő is nemsokára költözik, mert sok a patkány, aztán