Nyár

Az orvos aggódva hívta a kollégákat, miközben az ultrahangot nézte. "A petefészekből kiinduló 19-szer 24 cm-es térfoglalás"... "metasztázisok"... "hashártyában, máj, lép"... Mint kövek, úgy estek rám ezek a szavak.

Ismerősömnek köszönhetően azonnal CT-re mehettem, ahol kiderült, hogy a májban nincs hála Istennek, "csak" a májkapuban, illetve előtte a hashártyán...

Minden megváltozott egy pillanat alatt.

3 hétre terveztünk jönni, utána irány Svédország, az új lehetőségek és a drága unokahúgaim.

Nem tudtam elmondani nekik. Először még alig valakinek. Édesanyámnak muszáj volt, nála voltunk. Meglepően jól reagált, szegény, biztos hozzá szokott a tragédiákhoz a húgom óta. Kipakolta a szekrény felét és azt mondta: "akkor most ide pakolj be nyugodtan Julcsikám, holnap majd szabadítok fel még helyet."

A következő hetekben jól voltam, dolgoztam még, otthon és a barátnőmnél, ahol a gyerekekkel Ahmed nyaralt, sétáltunk, vásároltunk, dolgokat intéztem. Vártam az értesítést, hogy mikor mehetek a pécsi kórházba, ahová a szigetváriak keresték a kapcsolatot. Nem volt, így tulajdonképpen így is az utcáról estem be, de azért mindent megpróbáltam. Párhuzamosan máshol is kerestem lehetőséget, pesti ismerősökön keresztül, illetve azoktól az orvosoktól, ahol régen kaptam a kemót. Ott vállalták volna a kemót, de nőgyógyászat nincs, és most ott kezdődött a probléma.

Egy hónappal Magyarországra érkezésünk után felhívtak az angliai szociális részlegtől, és kedvesen, udvariasan de ellentmondást nem tűrően közölték, hogy nem vagyok jogosult tovább a segélyre, mivel négy hétnél tovább tartózkodom külföldön. A munkámat sem tudtam folytatni, így újabb újratervezés. A kinti lakást le kellett adni, és szembe kellett nézni a ténnyel, hogy az anyagi biztonságnak vége. Hatalmas belső bizonytalanság lett rajtam úrrá. Muszáj volt minden hitemet összeszednem. "Istenem, itt vagyok. Nincs tervem, nincs egészségem, nincs ellátásom. Te adtad és Te vetted el. Nem ismerem a terveidet, de itt vagyok, bízom Benned." Ennyi sikerült. 

Közben megvolt Yassin körülmetélése, ami tavaly nyáron Londonban nem sikerült, a vírus miatti rövid idő miatt. Ebből a szempontból jobb is volt, hogy még nem kezdődött el semmilyen kezelés vagy nem történt műtét, mert egész nap fogni kellett szegénykét. De gyönyörű lett hála Istennek és legalább túl voltunk rajta.

Elmondtam Ahmednek. A hajnali ima után, barátnőmék házában. Egy óriási labdán ült és azt mondta:"jaj, ne!" aztán megöleltük egymást. "Meggyógyulok drágám és meglesz minden amit szeretnél és amit terveutünk." Muszáj pozitívnak lenni, bárhogy éreztem magam. És közben nagyon sok minden kavargott bennem, az is, hogy itt nemcsak a betegségtől, hanem a patriarchális rendszertől is meg akarok szabadulni. Ami régen a biztonságot jelentette, hogy ismerősök elintéznek sok mindent, most már csak kiszolgáltatottságot éreztem miatta, hogy nem tudok semmit elintézni egyedül. Hiába mentem be többször vizsgálatra, semmitmondó módon megnyugtattak és elküldtek. 

Elkezdtem viszont egy holisztikus orvoshoz járni, aki egy ismerősöm ismerősét meggyógyította. Ő általános orvos, emellett homeopátiával és pszichológiával is foglalkozik. Az első ülés még személyesen ment, megnézte az orvosi eredményeket, megvizsgált és azt kérdezte: "De mi történt az elmúlt egy évben?" "A válásom." - Feleltem. 

A többi ülés online volt. A következő alkalom két órát tartott és csak szabadon kellett beszélnem. Felszabadító érzés volt. Később foglalkoztunk relaxációs technikákkal és imaginációs terápiával is. 

Volt végre egy biopszia, aminek viszont utólag eltűnt az eredménye. Később, mikor július második felében megcsinálták a laparoscopia műtétet, gyakorlatilag ugyanarra az eredményre jutottak.

Időközben a hasam egyre csak nőtt és nem tudtam, mi ez. A folyamat a műtét után csak felgyorsult, kiderült, hogy a víz, amit a tumor termel, az lesz egyre több a hasüregben. A sebek legalább gyorsan begyógyultak, és egy nővérke volt olyan jó fej, hogy soron kívül kiszedte a varratokat.

Egyre kevésbé tudtam kimenni, egy idő után már felkelni is. A víz mindent elfoglalt a hasamban. Mindig Pirora gondoltam, Allah yarhamha, aki soha nem panaszkodott, csak annyit mondott: "olyan jó lenne csak ülni valahol úgy, hogy nem fáj." 

Háromszor voltam bent, hogy csapolják le a vizet, háromszor küldtek el, ebből egyszer 5 órás várakozás után, hogy 4 litertől csapolnak, és bennem "csak" 3 van. Aludni csak háton fekve ment, és egy idő után már felülni is csak segítséggel sikerült, rövid időre.

Végül megérkezett a régóta várt hír: augusztus 17-én kezdődik a kemó.