Búcsú

A készülődés és az utazás, amennyire nehéz volt, meglepően könnyen sikerült. Mintha egy láthatatlan kéz húzott volna minket, hogy akkor, arra a vonatra, majd arra a repülőre nekünk fel kell ülnünk.

Összepakolni egy lakást, életet egy kiskamasszal és egy totyogóval nem egyszerű. Gyakorlatilag egyedül csinálsz mindent - vagy ha nem, jobb lett volna, ahogy az a walthamstow-i hotelben kiderült, a fekete zoknikkal kapcsolatban, amelyek "össze voltak párosítva", igen, egy bokazokni egy térdzoknival, egy műszálas egy pamuttal, egy használt egy újjal. Szóval heteken át konyhai eszközökkel, majd dísztárgyakkal, majd ruhákkal teli szatyrok vándoroltak kedves barátnőmhöz, ismerősökhöz, és a Cancer Research adományboltjába.

Bármilyen hihetetlen, egy ponton kész lett minden. A bőröndöket is be tudtuk csukni, de a vonatot nem értük volna el, ezért a taxit úgy rendeltem, hogy közvetlen Birminghambe vigyen.

A taxis mesélte, hogy ő is nemsokára költözik, mert sok a patkány, aztán mikor dugóba kerültünk az M6-en, Koránt olvasott, hogy oda érjünk. Sikerült. Felszálltunk a londoni vonatra babakocsival, bőröndökkel, és 2 perc múlva indult is.

A londoni pár nap nem úgy sikerült ahogy terveztük. Az első este a Franco Mancában az öcsémmel csodálatos volt, az étel első osztályú és jól szórakoztunk, Yassin fel alá mászkált végig, de azután Ahmed megfázott és nem tudtunk sehová sem menni. Hiába, az ember vagy költözik, vagy nyaral, a kettő nem megy egyszerre. Azért a Green streetre sikerült eljutni Zsófival, bár esett az eső és azért ideálisan az sem egy utolsó pillanatra való program. De örülök, hogy ennyi sikerült.

Majd a hajfestés éjszaka, és az utolsó pakolások. A táskám, amit ott vettem Walthamstowban az előző nyáron a volt férjem társaságában, leszakadt. Úgy tűnik, jobb semmit sem tovább vinni, ami bármilyen módon rá emlékeztet, csak ez újabb átszervezést jelentett, de megoldottam. Majd hajnali fél 5-kor megerkezett a taxi. Esőben és sötétben mondtunk búcsút Walthamstownak és vele együtt Angliának.

A reptéren tényleg fáradt voltam. Igaz, csak kb két órát aludtam, de ott már éreztem, hogy valami nem stimmel. A hasamban volt valami kemény dolog, amit nem tudtam, mi lehet. Valószínűleg sérv, gondoltam, hiszen Yassint mindig emelgettem, és az utolsó hetekben egyáltalán nem kíméltem magam. Vártak már Szigetváron teljes kivizsgálásra. De addig még hátra volt néhány óra sorban állás, egy repülőút és a kedves barátnőm, aki a reptéren várt, majd elvitt egészen Pécsig. 

Három hetet terveztem Magyarországon, volt intézni való, de leginkább rokonokkal és barátokkal akartunk találkozni. Várakozással tekintettem a következő időre.